Keszthelyi Táncpanoráma

kezdődik a XXIV. Keszthelyi Táncpanoráma

A Balaton szeptemberben is tele van élettel – és ilyenkor a kultúra veszi át a főszerepet. Szeptember 10. és 12. között huszonnegyedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Táncszínház a Keszthelyi Táncpanorámát. Évről évre a magyar táncművészet legizgalmasabb alkotóit hozza el a Balaton partjára. Gyermekelőadás, folklór, argentin tangó, filmvetítés és ingyenes szabadtéri program várja a közönséget a nyár egyik legszebb ráadásában.

A Keszthelyi Táncpanoráma évente bizonyítja,

hogy a tánc mindenkit képes megszólítani. A fesztivál három napja alatt a legkisebbektől a felnőtt közönségig minden korosztály találhat olyan előadást, amely magával ragadja.

Kortárs tánc, folklór, argentin tangó, filmvetítés és szabadtéri beszélgetés várja az érdeklődőket, miközben Keszthely utcáin és terein is érezhetővé válik a fesztivál pezsgő hangulata.

„Ha szeptember, akkor Keszthely. A Táncpanoráma több mint két évtizede alatt a magyar táncélet egyik fontos találkozóhelyévé vált. Öröm látni, hogy évről évre ugyanazzal a kíváncsisággal és lelkesedéssel érkezik ide a közönség és a szakma is” – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

Táncpanoráma

A fesztivál szeptember 10-én a Székesfehérvári Balett Színház Pinokkió című előadásával veszi kezdetét. A világhírű mese kortárs táncszínházi feldolgozása érzékenyen és látványosan mesél az emberré válás örök kérdéseiről, így nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megszólítja.

A nyitónapon vetítik a Nemzeti Táncszínház nagyszabású országimázs-filmjét, A tánc 30 árnyalatát is. A harminc magyar táncegyüttest felvonultató alkotás legendás hazai helyszíneken forgott, és a mozdulatok nyelvén mutatja meg a magyar táncművészet rendkívüli gazdagságát és sokszínűségét.

Táncpanoráma

Szeptember 11-én a Duna Művészegyüttes Partium – az Értől az Óceánig című előadása idézi meg a Partium kulturális örökségét. A lendületes néptáncprodukció különböző nemzetiségek hagyományait és a térség sokszínű identitását kelti életre a színpadon.

Táncpanoráma

A fesztivál zárónapján egészen más világ nyílik meg a nézők előtt. Az Argentin Tangó Táncszínház LÉTEZÉS című táncjátéka az emberi kapcsolatok, az útkeresés és az egymásra találás történetét meséli el a tangó szenvedélyes, mégis intim nyelvén.

A színházi előadások mellett idén is ingyenes kísérőprogramok várják a látogatókat. Szeptember 12-én este Keszthely Fő terén Megyeri Léna és Bősze Ádám Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban című közös estjén a tánc és a zene világának kulisszatitkai elevenednek meg közvetlen, szórakoztató formában.

A Keszthelyi Táncpanoráma nem csupán előadásokat kínál,

hanem közös élményeket is: három napot, amikor a tánc valóban közelebb hozza egymáshoz a művészeket és a közönséget.

Táncpanoráma

A belépőjegyek a Balaton Színház jegypénztárában, valamint online is elérhetőek. Bővebb információ: www.balatonszinhaz.hu

XXIV. KESZTHELYI TÁNCPANORÁMA

  1. szeptember 10-12.
 

2026. szeptember 10. (csütörtök)

11:00 és 14:00

Balaton Színház – Színházterem

Székesfehérvári Balett Színház:

Pinokkió

 

2026. szeptember 10. (csütörtök)

18:00

Balaton Színház – Simándy Terem

Nemzeti Táncszínház:

A tánc 30 árnyalata

országimázs-film vetítés

 

2026. szeptember 11. (péntek)

19:00

Balaton Színház – Színházterem

Duna Művészegyüttes:

Partium – az Értől az Óceánig

 

2026. szeptember 12. (szombat)

19:00 óra

Balaton Színház – Színházterem

Argentin Tangó Táncszínház:

LÉTEZÉS

argentin tangó táncjáték

 

2026. szeptember 12. (szombat)

20:00

Keszthely, Fő tér

Álom

Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban

Megyeri Léna – Bősze Ádám

 

A műsorváltoztatás jogát fenntartják.

Facebook

Home

Hirdetések
Ön is hirdethet a Pesti Divatban

 

 

 

FAP Hirdetés
Fine-Art-Photo

WCS Hirdetés
Web Creator Studi