csatlakozott a Férfiak Klubja programjához
Ismét együtt töltöttek egy munkanapot gyerek és apa a Vállvetve Apával Napon. Különleges élményekkel, őszinte mosolyokkal és megható pillanatokkal telt az idei nap, amelyet immár kilencedik alkalommal rendezett meg a Férfiak Klubja, apák napját követő hétfőn. A kezdeményezésnek köszönhetően az apák ismét gyermekükkel együtt léphettek be munkahelyükre, hogy megmutassák nekik mindennapi feladataikat, kollégáikat és azt a világot, amelyről otthon általában csak mesélni szoktak.
A program célja, hogy erősítse az apa-gyermek kapcsolatot, és rámutasson arra, milyen fontos szerepe van az apák jelenlétének, példamutatásának a gyermekek életében, miközben minőségi időt töltenek el együtt apa munkahelyén.
A Vállvetve Apával Nap az elmúlt évek során valódi hagyománnyá vált. A Férfiak Klubja nyolc évvel ezelőtt indította útjára a kezdeményezést. amelyhez azóta több mint száz vállalat csatlakozott Magyarországon és a határon túl. A program egyszerre szolgálja a családok és a munkáltatók érdekeit, miközben olyan közös, életre szóló élményeket ad a résztvevőknek, amelyekre sok év múlva is emlékeznek.
– A Vállvetve Apával Nap egyik legfontosabb üzenete, hogy a gyermekek minőségi időt tölthessenek apukájukkal, és közelebb kerülhessenek mindennapjaihoz. Ilyenkor nem egy megrendezett programot látnak, hanem bepillantást nyernek abba – a számukra „titkos” – világba, ahol apa nap mint nap helytáll, dolgozik, értéket teremt, és felelősséget vállal.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy ezek az élmények mély nyomot hagynak a gyerekekben. Más szemmel kezdenek nézni apukájukra, jobban megértik a munkáját, és büszkék lesznek arra, amivel foglalkozik. Sokszor ilyenkor hangzik el a nap legszebb mondata: „Ezt az én apukám csinálta!” Az elmúlt évek során a Vállvetve Apával Nap valódi hagyománnyá vált. Olyan alkalom, amely egyszerre erősíti az apa-gyermek kapcsolatot, a családokat és a munkahelyi közösségeket is.– részletezte Bedő Imre, a Férfiak Klubja és a Férfi Nő Akadémia alapítója.
Az idei Vállvetve Apával Nap egyik kiemelt helyszíne a szigetcsépi Capriovus Kft. volt, amely közel 35 éve meghatározó szereplője a hazai tojásfeldolgozó iparnak.
A száz százalékban magyar tulajdonú vállalat ezúttal nemcsak termelési és innovációs eredményeit mutatta be, hanem azt is, hogyan kapcsolódhat össze a családbarát szemlélet, a tudásátadás és a közös élményszerzés.
A gyermekek testközelből ismerhették meg az üzem működését, betekinthettek a tojáslé-, tojáspor- és főtt tojástermékek előállításának folyamataiba. Megismerkedhettek a tojásfehérje alapú termékcsalád történetével és fejlesztésével is, miközben apukájuk kalauzolta őket a munkahelyén.
A szervezők külön figyelmet fordítottak arra, hogy a bemutatók a fiatal korosztály számára is érthetőek és élvezhetőek legyenek. A gyerekek játékos formában kaptak képet arról, hogyan dolgoznak együtt a különböző részlegek munkatársai, mit jelent a kutatás-fejlesztés, az innováció, valamint milyen felelősségteljes feladatokat látnak el az édesapák a mindennapokban.
– A Capriovus Kft.-nél hisszük, hogy a tudás, a szakértelem és az értékteremtő munka akkor válik igazán fontossá, ha azt a következő generációk számára is képesek vagyunk megmutatni. Ezért csatlakoztunk idén is örömmel a Vállvetve Apával Naphoz. Számunkra különösen értékes, hogy munkatársaink gyermekeiknek személyesen mutathatják meg, milyen folyamatok, fejlesztések és közös erőfeszítések állnak a mindennap használt élelmiszerek mögött.
A gyerekek ilyenkor nemcsak az üzemet látják, hanem azt is, hogy édesapjuk milyen szerepet tölt be egy nagy közösségben, és hogyan járul hozzá nap mint nap a közös eredményekhez. Külön öröm számunkra, hogy a program során az innovációt és a kutatás-fejlesztést is közelebb hozhatjuk a fiatalokhoz. A gyerekek természetes kíváncsisága inspiráló, és mindig lenyűgöző látni, milyen érdeklődéssel figyelik a technológiákat, a fejlesztéseket vagy akár egy-egy egyszerűnek tűnő munkafolyamatot.

Meggyőződésünk, hogy az ilyen élmények nemcsak az apa-gyermek kapcsolatot erősítik, hanem hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy a fiatalok nyitottabban forduljanak a tudomány, a technológia és az élelmiszeripar világa felé. Ezért a Vállvetve Apával Nap számunkra nem csupán egy program, hanem egy fontos közösségi és jövőépítő kezdeményezés is – mondta Dr. Németh Csaba, a Capriovus Kft. kutatás-fejlesztési vezetője.
A nap legfontosabb pillanatai gyerek és apa
A korábbi évekhez hasonlóan idén sem a gépek vagy a technológia jelentették a legnagyobb élményt, hanem azok a pillanatok, amikor a gyerekek új szemmel kezdtek tekinteni édesapjuk munkájára.
Több mint egy családi program
A program ismét bebizonyította, hogy egyetlen közösen eltöltött nap is képes maradandó élményeket, mélyebb beszélgetéseket és erősebb családi kötelékeket teremteni. A résztvevők pedig egy különleges emlékkel térhettek haza: azzal az érzéssel, hogy egy napra valóban vállvetve járhatták végig a munka és a család közös útját.

A munkahelyen bensőségesebb hangulatot teremtett ez a különleges apák napja. A cégvezetők ismét bebizonyították, nemcsak az alkalmazottakat látják a munkavállalókban, hanem az embert, a szülőt, a családot mögöttük. Csupán szervezést igényelt ez a gesztus, amely életre szóló, örök élményeket nyújtott a gyerekeknek, az apukáknak, a munkaközösségnek és a cégnek.









