Rényi Ádám Várólista című kötetében újabb 30 felnőttmesével rukkol elő
Nagy szerencse, hogy a humorral kapcsolatban nincs várólista. A szerző szövegei pedig rögtön gyógyítanak. Rényi Ádám negyedik kötetének életmeséi férfisorsokat mutatnak be.
by Szendi Horváth Éva
„A szemfülesebb olvasónak feltűnhetett, hogy eltérően Rényi Ádám korábbi novellásköteteitől – az Osztálytalálkozótól, A bezzeggyerektől és az Erika nénitől – itt a férfi szereplők viszik a prímet.
Ezt talán női és férfi olvasók egyaránt értékelni fogják, és nemcsak holmi politikai korrektség okán, hanem azért is, mert végre itt egy kortárs magyar novelláskötet, amely felmutatja: hányféle arca, hányféle karaktere, hányféle élete lehet egy férfinak. Mindegy, hogy simlis tornatanár-e, hogy fülig szerelmes vőlegény, hogy gyermekkora nélkülözéseit bepótoló felnőtt kisfiú, hogy férfiú büszkeségében megbántott férj vagy kettős életet élő példás családapa: ők a mi fiaink és férfiaink, és így kedveljük őket, ahogy vannak – esetlenségükben, macsóságukban, kakaskodásukban, okoskodásukban és odaadásukban.” – Laik Eszter
Leírás
Kevesen tudják olyan hitelesen megszólaltatni az érzelmeknek azt a sokszínű elegyét, amelyet nap mint nap átélünk,
mint Rényi Ádám, a „félperces” novellák immár többkötetes mestere.
Hiszen ne is tagadjuk: hol ábrándos vágyakozásba merülünk, amikor a vakvéletlen mellénk sodorja egy utazás közben titkos szerelmünket; hol megrökönyödünk, amikor kiderül, hogy idős barátnőnk a cukrászdából nemzetközi összeesküvésnek tulajdonítja a késésünket.
Bizonyos esetekben kínzó kíváncsiság hajt bennünket, hogy meglessük az időnként rejtélyes módon felszívódó házastársunkat. Máskor elönt bennünket a soha be nem vallott sárga irigység, amikor egy közeli ismerős frissen elnyert díjához kell gratulálni. Arról nem is beszélve, ha épp’ a magányosság csalja ki a könnyünket, amikor úgy alakul a karácsony, hogy odahaza egyedül sütögetjük a zserbót.
Természetesen ezeken túl is számos húrt megpendítenek a kötet novellái. A groteszk futamoktól a lírai darabokon át a vitriolos társadalomkritikáig és a kacagtató jelenetekig úgy tartanak görbe tükröt a mai magyar mindennapok és úgy általában a mai ember elé, hogy közben cseppet sem bántóak, épp ellenkezőleg. Az író egyfelől a tőle megszokott vérbeli humorral és sziporkázó mondatokkal szórakoztat, másfelől őszinte és szeretetteljes érzékenységgel formálja meg még a leghóbortosabb hőseit is. Cserébe pedig mi, olvasók sem tudjuk nem szívből szeretni ezeket a mélyen emberi történeteket.
Interjú a szerzővel
Rényi Ádámmal férfisorsokról, a nemzeti összetartozás valódi pillanatairól, kívülállásról és befogadásról, fontos találkozásokról és zongoraleckékről szólt a beszélgetés.
-Közel két év után jelentkezel újabb novelláskötettel. Miért most, és nem előbb vagy éppen később?
-Bár előző kötetem, az Erika néni 2024 nyarán jelent meg, azóta két könyvem is a boltok polcaira került, – csak más műfajban. A Madách Színház húsz zenés évéről szóló emlékkönyv után 2025 tavaszán jött ki portrékötetem a Kossuth-díjas rendező-színigazgatóról, csodálatos barátomról, Szirtes Tamásról.
-Nem tipikus, hogy valaki prózaíróként és riportkönyv-szerzőként is működik. Tudatos döntés ez a két párhuzamos út?
– Bár sok mindenben vagyok tudatos, itt inkább a kíváncsiság döntött. Éveken át próbáltam rávenni Szirtes Tamást, hogy azt a sok izgalmas történetet, amit nekem elmesélt, mesélje el mindenkinek. Amikor sikerült meggyőzni, hogy írjunk együtt egy könyvet eddigi életéről és pályájáról, félretettem minden más tervemet, és belevetettem magam a vele való beszélgetésekbe. Olyan ajándék ez nekem, ami mindig velem marad. És sokat tanultam, tanulok tőle az életről is.
-Novelláid alapján az ember azt mondaná, már elég sokat tudsz az életről.
-Szerintem sosem tudunk róla eleget. Új életkorok, új élethelyzetek újabb kihívásokat hoznak, amiknek nehezen tudunk megfelelni, hiába a korábbi tapasztalatok. Közel az ötvenhez, egyre többet töprengek azon, hogy hogyan kell vagy éppen kellett volna jól élni, jól csinálni ezt az egészet. Egyelőre nem jutottam el nagy megfejtésekig.
-Ez a keresés megjelenik a Várólistában is?
-Biztosan. A korábbi köteteimhez képest itt több a középpontban álló férfikarakter, férfisors.
-Korábban azt nyilatkoztad, hogy a nőket érdekesebbnek, összetettebb személyiségnek látod, mint a férfiakat.
-Most sem gondolom másként, mégis érdekes helyzetekre leltem, amelyek talán éppen férfiakkal működnek jobban. A vágy, a becsvágy, a kudarcokkal és az idő múlásával szembeni tehetetlen düh, a végletekig terjedő kényelmesség, mind képes vicces és tragikus pillanatokat is kínálni.
-Jellemző rád, hogy közéleti ügyeinket is szívesen foglalod felnőttmesébe. A Várólistában is folytatod ezt? Nem tartasz tőle, hogy idővel érvényüket, aktualitásukat vesztik ezek az írásaid?
-Maga a Várólista, azaz a címadó írás is a magyar egészségügy átláthatatlan útvesztőibe kínál betekintést, szóval nem szakítottam ezzel a hagyománnyal. De nem félek attól sem, ha az idő nem kíméli meg néhány írásomat. Azt gondolom, hogy rendszerek, kormányok jönnek és mennek, de kisszerűségünk és kelet-közép-európaiságunk jórészt velünk marad. Meg akarunk úszni, ki akarunk maradni, túl akarunk élni, és közben valójában elfelejtünk élni. Aztán hirtelen vége, és már nem csinálhatunk vissza semmit. Ugyanakkor néha legalább tudunk nevetni a saját boldogtalanságunkon, és azok olyan jó és őszinte pillanatok, számomra a nemzeti összetartozás pillanatai.
-Mindig elutasítottad az íróságot, de mennyire élsz most a hétköznapokban íróként?
-Vannak olyan napok, vagy inkább félnapok is. De én írás közben általában megkeverem a levest, kipakolom a mosogatógépet, befizetem a gyerekek ebédjét, leviszem a szemetet, és megtankolom az autót. Innen-onnan lopott percekben alkotok, a szerzői létet főként a színházban, ahol a darabjaim futnak, vagy író-olvasó találkozókon, középiskolák meghívásának eleget téve tapasztalom meg. Akkor is inkább a tükörből nézve.
-De kényelmesebb lett ez a szerep?
-Nem tagadom, igen. Elsősorban azért, mert főként a színdarabok, de a kötetek kapcsán is lehetőségem van találkozni, sőt együtt dolgozni nagyszerű és tehetséges emberekkel. És bár én általában kívülállóként tekintek magamra, ők nem. Elfogadnak, maguk közé fogadnak, szívesen dolgoznak velem. Amikor egy-egy művész, akit korábban csak a színpadon vagy a tévében csodáltam, az én szövegeimet mondja, az különleges érzés, nagy kegy a sorstól.
-Érzel valamiféle teljességet?
-A teljesség, a jóllakottság maga a vég, semmiképpen nem szeretnék ilyet érezni. Kíváncsi szeretnék maradni, és vigyázni az éhségemre, az elégedetlenségemre. És különben sem lehet minden kerek, amíg nem tanultam meg zongorázni.
-Hol tartasz a tanulásban?
-El sem kezdtem.
A szerzőről
Rényi Ádám
(Budapest, 1977. április 23.) a 21. Század Kiadó társtulajdonosa.
Kommunikációs és médiaszakember, újságíró, televíziós szerkesztő, évekig kereskedelmi televíziók vállalati kommunikációjáért felelt, majd PR-ügynökségek vezető beosztású munkatársaként dolgozott.
Groteszk, életszerű, humoros és helyenként könnyekig megható írásaival mesél az életünkről novellásköteteiben és színpadi műveiben.
