WCS Hirdetés
Web Creator Studi

Az európai döntősök között a magyar csapat

 A Samsung bejelentette a Megoldások a holnapért[i] kihívás első összeurópai döntőjének 10 résztvevőjét.

A nemzetközi versenyt október végén rendezik meg az olaszországi Milánóban. A döntősök saját fejlesztésű, technológiailag is innovatív ötleteikkel képviselik országukat, és ezzel elősegítik az nemzetközi kapcsolatépítést.

A résztvevőket kiválasztó zsűri a különböző kategóriákban nevező jelöltek kreativitását, az ötletek kidolgozottságát és a csapat hatékonyságát is értékelte. A kategóriák között idén szerepelt a fenntarthatóság, az egészség, valamint a sport és technológia által előidézett társadalmi változás. Ez utóbbi a Samsung „Together for Tomorrow, Enabling People” (Együtt a holnapért, lehetőség az embereknek) közössége által idén megszavazott globális téma. A résztvevők elkötelezettek, a sport egyesítő erejével és a legmodernebb innovációk segítségével inspiráni a fiatalokat, hogy a pozitív társadalmi változások vezető szereplőivé váljanak.

Megoldások

„Minden évben a Megoldások a holnapért kihívásra egész Európából lenyűgöző innovációk és nagyszerűen kidolgozott ötletek érkeznek – nyilatkozta Benjamin Braun, a Samsung európai marketing igazgatója. – A 10 európai döntős nagyon büszke lehet eddigi eredményére, már alig várjuk, hogy Milánóban személyesen is találkozhassunk velük.”

Az európai döntő 5 győztese lehetőséget kap, hogy 2026-ban meglátogassa a Samsung dél-koreai központját, ahol további inspirációt gyűjthetnek a projektjeik kidolgozásához.

Hashtagek: #SolveForTomorrow #SFT_Europe_2025 #EnablingPeople #TogetherForTomorrow

A Samsung Megoldások a holnapért programja

jelenleg Európa 20 országában[i] van jelen. A kihívás során a zsűri azokat az ötleteket keresi, amelyek a technológiát a helyi közösségekben felmerülő problémák megoldására használják.

Facebook

Home

[i] Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, San Marino, Svájc, Szlovákia

A 10 döntős ötlet és a csapatok képviselői[ii]:

[i] A Samsung Megoldások a holnapért programja egy 2010-ben indult globális problémamegoldó kihívás, amelynek keretében a fiatalok STEM (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) ismereteiket felhasználva világszerte oldhatják meg közösségeik valós problémáit, és építik együtt a jövőt. Az elmúlt 15 évben több mint 68 országban közel 2,8 millió diák vett részt a programban. A 2010-ben, az Egyesült Államokban indult program 2019-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként Németországban, Svájcban és Olaszországban. 2020-tól pedig már Magyaroszágon is elérhető. Idén a program már 20 európai országban elindult, a résztvevők száma pedig 2024-ben elérte a 38 000-et.

[ii] A több mint 2 főből álló csapatokat a döntőben a sajtóközleményben szereplő csapattagok képviselik.

Hirdetések
Ön is hirdethet a Pesti Divatban
FAP Hirdetés
Fine-Art-Photo