A terézvárosi 6SZIN szeptember 1-jén nyitotta meg új évadát
by Szendi Horváth Éva
Az esemény egyben – ahogy minden évben – tisztelgés Karinthy Márton születésnapja előtt, akire most is szeretettel emlékeztek.
Közösségépítés az új évad mottója
A 2024/2025-ös idényben közel 70 ezer néző látogatott el a színházba, ahol 16 saját produkciót és 29 befogadott előadást láthatott a közönség, összesen több mint 260 alkalommal. Emellett öt vármegyében tájelőadásokat is tartottak.
–Ezek a számok is mutatják, hogy már most is egy erős közösség vagyunk, de a célunk, hogy ezt tovább építsük. Ehhez olyan emberekre, szervezetekre és cégekre is szükségünk van, akik támogatásra érdemesnek találják munkánkat, és segítenek biztosabb anyagi háttérrel elindítani a következő évadokat” – emelte ki Földvári Péter, a színház igazgatója.
Az évad produkciói
Koloniál – új bemutató szeptember 26-án, Zsurzs Kati, Gál Réka Ágota szereplésével, Szilágyi Bálint rendezésében, a Kovács ikrek darabja
Adler szobája – bemutató december 12-én, Simon Kornél és Márfi Márk szereplésével, Kerényi Miklós Gábor rendezésében
Bagoly és a cicababa –nyári bemutató, tovább fut a darab, Peller Anna és Peller Károly előadásában,
Lenchés Márton rendezésében
Újra hulla – a nyári sikeres premier után tovább fut, Simon Kornél rendezésében, Csőre Gábor, Sághy Tamás, Kertész Péter, Maday Gábor, Kerekes József és Murányi Tünde szereplésével
Útitársam Shirley MacLaine – Schell Judit új zenés-táncos előadása továbbra is műsoron marad
Díjazottak az elmúlt szezonból
Legjobb előadás: Egy tökéletes nap
Legjobb rendező: Szenteczky Zita
Legjobb színész: Vizi Dávid
Legjobb színésznő: Murányi Tünde
További tervek
A 6SZIN az új évadban is széles repertoárral: vígjátékokkal, kortárs magyar darabokkal és vendégprodukciókkal várja a közönséget. Céljuk, hogy minden generáció számára értékes kulturális élményt nyújtsanak és új alkotói együttműködések létrehozása mellett erősítsék a közösségi
szellemet.







