WCS Hirdetés
Web Creator Studi

Továbbra is dübörög a balatoni Beach Food trend,

aminek fontos értékmérője, hogy a tavalyi nevezési rekordhoz közelítően húsz hely nevezett összesen 36 ételt az Év strandétele versenyre. Különösen magas szám ez, ha figyelembe vesszük, hogy a nevezési feltételek alapján nemcsak egészséges, lehetőleg helyi alapanyagokból készített, de ezen túlmenően kimondottan kreatív és a strandgasztronómiát megújító ételeket várt a versenyt kiíró Balatoni Kör. Tagjai július végére zsűrizték végig a nevezett ételeket.

Év strandétele
illusztráció

Kardos Gábor az Év strandétele ötletgazdája kiemelte:

„Idén is kifejezetten erős volt a mezőny, a már korábbi években díjazott legismertebb Beach Food helyek mellett jó pár újabb is bizonyította, hogy a csúcsminőségben is kifejezetten erős a verseny. Egyértelműen ki kell mondani, hogy ma jóval több kiváló strandbüfé és strandbisztró van a Balatonnál, illetve jobb ár-érték arányban kínálják ételeiket, mint mondjuk négy-öt éve, mikor a nagyközönség megítélése a mainál pozitívabb volt.

A közvélekedést tehát – sajnos – nem igazán szakmailag megalapozott objektív minőségi kritériumok alakítják, a zsűri viszont csak így hajlandó az előválogatást végezni. Elég átfogó képet kapunk a nevezők alapján az adott év kínálatáról, illetve mélységében is alkalmunk van megismerni a tóparti Beach Food kínálat legjavát. Fontos aláhúzni, hogy azok is többnyire kiváló ötletekkel álltak elő, akik idén nem jutnak tovább. Így érdemes jövőre újra indulniuk, lehetőleg jobban megismerve a díjazottak kínálatát.“

Év strandétele
illusztráció

Idén a következő kilenc hely jutott be az augusztus 6-án tartandó döntőbe (némelyikük több étellel) – az idei díjazottakat másnap, augusztus 7-én hirdetik ki:

  • A Pizza Sztori, Balatonmáriafürdő – Harcsa Supplí
  • BL YachtClub, Balatonlelle – Rántott kolbász, illetve rántott tofu Bao
  • Club Tihany–Beach Grill, Tihany – Mogyorós ropogós pisztráng „tökfőzelék”, currys barack, csíkos lángossal
  • Fogas Bisztró, Alsóörs – Harcsa csevap, rántott tej
  • Julcsi Kalácsoda, Siófok-Szabadifürdő – Sós-sajtos BBQ húsos kürtős coleslow-val és Aranygaluskalács
  • Kicsi Csóka Bisztró, Balatongyörök – Bivalytatár, velős csont csónakban, burgonya gratin
  • Lángos World, Balatonmáriafürdő – Lángos-evezős pisztráng csónak, lángos-evezős Cseng Curry csirkés csónak
  • Mónisüti, Gyenesdiás – Granola Optimist
  • Szevasztok Bisztró, Balatonszárszó – Faszénen sült tokhal ratatouille

Facebook

Home

 

Hirdetések
Ön is hirdethet a Pesti Divatban
FAP Hirdetés
Fine-Art-Photo