Szentendrei Teátrum
WCS Hirdetés
Web Creator Studi

30 előadással várja a közönséget a Szentendrei Teátrum

július 20. – augusztus 27.

Koprodukciós előadások a Szigligeti Színház Nagyváraddal. Kortárs művek komoly és könnyed témákkal. Magyar klasszikusok kicsit újra gondolva. Dívák minden korból és stílusból. Operettsztárok teljesen új szerepekben. Koncertek a barokktól a cigány dal napjáig.

Szentendrei Teátrum

2025. nyarán 30 előadással várja a közönséget a Szentendrei Teátrum egyedi programkínálata a Dunakanyar talán legszebb városában.

Szentendrei Teátrum

Fantasztikus hangulatban telt a Szentendrei Teátrum Nyárindító kerti partyja, amelyen több, az évadban fellépő művész is megjelent a Szentendre város vezetői mellett.
A Teátrum idei plakátja Aperol Spritz – rozéfröccs színekben készült, s ezért ez a hangulat köszönt vissza jó pár művésznő ruháján, meg persze az italkínálatban is.

 

Szentendrei Teátrum Karinthy Ferenc Dunakanyar című komédiájára utalva (mely a Teátrum saját produkciója) kis keretjáték indította az esemény hivatalos részét: Szinetár Dóra, mint Kávéfőzőnő fogadta a vendégeket.

Lőrinczy György, a Teátrum és a Kulturális Központ igazgatója megnyitójában felvillantotta a programsorozat legérdekesebb produkcióit. Majd azzal adta át a szót Fülöp Zsolt polgármesternek, hogy még nem volt olyan főnöke, aki minden előadást megnézett volna, ráadásul úgy: mindig saját magának vásárol jegyet. A polgármester megemlítette a Nyárindító esemény remek, házibuli hangulatát. Kiemelte a Szigligeti Színház Nagyváraddal készülő, izgalmasnak ígérkező ősbemutatót: Villámcsapottak címmel készül a színészek élményeiből színdarab Kincses Réka, marosvásárhelyi születésű, Berlinben élő rendező vezetésével.  Az eseményt három produkció tagolta: Händel áriát adtak elő a Barokk udvarlás művészei, Nádasy Erika a Piaf monodrámából hozott egy sanzont, Szűcs Gabi pedig az Ágytól, asztaltól komédiából egy örökzöldet.

A Szentendrei Teátrum koprodukciós előadásai a Szigligeti Színház Nagyváraddal

A Villámcsapottak színmű ősbemutatóját Kincses Réka erdélyi származású, Berlinben élő, de hazánkban is aktívan alkotó rendező jegyzi. A téma: a csoda, vagy más néven a véletlen, ami mindenütt jelen van. A jelenetek a színészek és a rendező komikus és tragikus élményeiből, történeteiből íródnak.

Lázár Ervin története nyomán készült a Szegény Dzsoni és Árnika, zenét és táncot is felvonultató mesejáték Novák Péter rendezésében, Szirtes Edina Mókus zenéjével, Závada Péter dalszövegeivel, a Szigligeti Színház Nagyvárad színészeivel és a Nagyvárad Táncegyüttes táncosaival. Fontos újítás, hogy a két előadást nem délelőtt lesz, hanem koraeste, alkalmazkodva az akkorra már (remélhetőleg) csituló hőmérséklethez és a gyerekek, családok napi ritmusához.

A kortárs művek képviseletében

rögtön a nyitóesten a kortárs tánc és költészet fúziójában a Szálkák című előadást láthatjuk. A Pilinszky János által inspirált, versekkel dúsított táncestet a Feledi Project adja elő.

Kárpáti Péter írta és rendezte a Trafó és a Füge Produkció előadását, a Térkép a túlvilágról színdarabot Lőw Immanuel főrabbi és Jászai Mari színésznő kapcsolatáról, melynek főszereplői Tóth Ildikó és Zsótér Sándor.
Horváth András Dezső regényéből készült a Legjobban a nőktől féltem monodráma, amelyben egy fiatalember sorsfordító napját meséli el Dékány Barnabás, Georgita Máté Dezső rendezésében.
A Kultkikötő két kortárs produkcióval lesz jelen Szentendrén: az Életed hétvégéje zenés, párkapcsolati játszma társírója és rendezője Ember Márk, játsszák Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László és Kerekes József.

Szentendrei Teátrum
Kerekes József, Réti Adrienn

A Boldogan éltek színházi mese felnőtteknek alkotói Cseh Judit, Réti Adrienn, Rusznák András, Botos Éva.
A német kortárs drámát képviseli a De kié lesz a kutya? vígjáték Martin Rauhaus tollából, Szinetár Dórával, Pataki Ferenccel, Péterfy Borival a főbb szerepekben, Paczolay Béla rendezésében.

Magyar klasszikusok, kicsit újra gondolva

Szentendrei Teátrum
Papadimitriu Athina, Létay Dóra, Orosz Ákos

Petőfi Sándor János vitéz című, szépséges elbeszélő költeményét a színház és a koncert fúziójában adja elő Orosz Ákos, Tarján Veronika és Mogyoró Kornél.

Jókai sétány 200 a címe annak a kulturális stand-up estnek, melyen Jókai Mór kalandos életéből mesél érdekes szemelvényeket Bősze Ádám, Nyáry Krisztián és Bach Kata.
Karinthy Ferenc egyfelvonásos komédiája, a Dunakanyar, egy kedves fordulattal látható, köszönhetően Szinetár Miklós egyedi rendezésének, s amelyben Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játékát élvezhetjük.

Dívák, minden korból, minden stílusból

Szentendrei Teátrum

Edith Piaf sorsát idézi meg Nádasy Erika. A híres, édes-bús dalokat élő zenekari kísérettel hallhatjuk-láthatjuk a Piaf, a sanzonok királynője zenés élettörténetben.
Gábor Zsazsáról, a férjfaló üzletasszony-szexszimbólumról szól az Én, Zsazsa színjáték. Létay Dóra szenvedéllyel és humorral varázsolja elénk a celeb nagyasszonyt, Czeizel Gábor rendezésében.

Szentendrei Teátrum
Kovács Kriszta és Réti Adrienn

Kováts Kriszta legújabb, Víz-dalok című albumát mutatja be a Barlang színpadán. A víz minden formában megjelenik Fábry Péter dalszövegeiben, az est vendége az album zeneszerzője, Szirtes Edina Mókus.
Ágytól, asztaltól címmel zenés színházi est rendezett Pelsőczy Réka, melyben nagy filmek ikonikus jelenetein keresztül kísérjük el Rékát és Mészáros Bélát szerelemtől kibékülésig. Egy kapcsolat felkavaró, megható és vicces stációi, a romantikus hangulatot Szűcs Gabi stílusos énekszámai fokozzák

Operettsztárokat ismerhetünk meg új oldalukról

például A bagoly és a cicababa előadásban. A klasszikus amerikai film alapján készült komédiában Peller Anna és Peller Károly játssza a két címszerepet, rendezte Lenchés Márton.

Szentendrei Teátrum
Szendi Szilvi, Fischl Mónika, SzűcsGabi

Operett stand-up az Örök típusok című est, amelyben a műfaj alapszereplőinek dinamikáján keresztül pillantunk be Operettország tejszínhabos világába. László Ferenc zenekritikus élményszerűen mesél meglepő és mulatságos sztorikat, melyeket a Primadonna Fischl Mónika, a Szubrett Szendy Szilvi, a Bonviván Boncsér Gergely, és a Táncoskomikus Peller Károly fűszerez slágerekkel.

Valódi különlegesség az Örökké… szabadon… előadás, melyben egy anya és a fia életük meghatározó pillanatában találnak újra egymásra. A Czeizel Gábor által rendezett színdarab igazi jutalomjátékot kínál az Operettszínházban is játszó, Papadimitriu Athinának és a fiatal musicalsztár Sándor Péternek.

A koncertkínálatban ismét lesz

Barokk udvarlás! Negyedik éve csendül fel régizene a fesztivál egyik hétvégéjén Szentendre zeg-zugaiban. Délután ingyenes koncerteken, este nagyelőadásban, a Városháza udvarban. Az Illés Szabolcs összeállította programban most az angol barokk kerül fókuszba, többek közt Händel és Purcell műveivel, zenei improvizációkkal, korabeli táncházzal.

Az idén 30 éves Söndörgő zenekar hazatér Szentendrére, hogy bemutassa a városnak új, XXX című lemezét. A születésnapi-jubileumi duplakoncerten vérpezsdítő délszláv dallamokat, magyar és világzenét élvezhet a közönség.

A Nemzetközi Cigány Dal Napja a tavalyi nagy siker után visszatér egy hatalmas, zenés-táncos bulival Szentendrére. A Rostás Mihály „Mazsi” ötletgazda által kitalált programon 10 magyar városban és 5 külföldi helyszínen ünnepeljük a roma kultúrát. Szentendrén idén olyan húzónevekkel mint a Balázs Elemér Group meg a Ham Ko Ham.

A Városháza udvara mellett a szentendrei belváros jól bejáratott helyszínein láthatjuk majd néhány produkciót: a Barlang kertben, a Vajda Múzeum udvarában, a Barokk udvarlás hétvégéjén pedig akár teraszokon, köztereken.

jegyek, információk az előadásokról online: szentendreiteatrum.hu

jegyek személyesen: Tourinform Iroda Szentendre, Dumtsa J. u. 22. és szerte az országban, az Interticket partnerirodáiban

napi hírek, érdekességek, friss információk a Szentendrei Teátrum Facebook oldalán

2025. nyarán is várja a közönséget a Szentendrei Teátrum egyedi programkínálata a Dunakanyar talán legszebb városában.

Fotó: Schumy Csaba

Facebook

Home

Hirdetések
Ön is hirdethet a Pesti Divatban

 

FAP Hirdetés
Fine-Art-Photo