30 méter magasban a Szigeten
Harminc méter magasan lebegő „szellemek” kísérik a Holdat, csodálatos légi táncot lejtve, a földön gigantikus zsiráfok bandukolnak fel s alá. Máshol óriási papagájok játékos energiával töltik be a teret. Egy energikus, látványos utcai zenés-színházi előadás a közösségi terek művészi birtokbavételét ünnepli. Emellett hatalmas vitorlák lebegésében a kortárstánc és cirkusz fúziója is felbukkan. Lássuk, mi más teszi még izgalmasan látványossá és elgondolkodtatóvá a Sziget idei forgatagát a Nagy Utcaszínház és Sétáló Utcaszínházi produkcióival.
Kétségkívül a Sziget sokszínűségének meghatározó elemei a fesztivál területén
bárhol felbukkanó Sétáló Utcaszínházak, mindig nagy tömeg kíséri keresztül-kasul a forgatagban. A Sziget felett emelkedő Nagy Utcaszínház pedig esténként, a Nagyszínpad programja után tölti be a körülötte lévő teret.
Ez utóbbiként idén a Sylphes – Aerial Ballet spanyol légibalett-színházi produkciója érkezik a Szabadság Szigetére. Az előadás különleges módon ötvözi a légi táncot és Vivaldi „A négy évszak” című zeneművét, melynek során a művészek több mint 30 méter magasan, a levegőben mutatnak be hipnotikus, balettszerű mozdulatokat, a szinkronúszást és a klasszikus balett eleganciát idézve. A varázslatos és lebilincselő produkció különleges kapcsolatot teremt a közönség, a tánc és a zene között. Kihagyhatatlan élmény lesz a Szigeten.
A Sétáló Utcaszínházak sorában az Always Drinking Marching Band egy európai utcai zenekar és performansz csoport, amely 1997 óta működik. A csapat szinte egész Európában turnézott már, produkciói élénk, interaktív utcai előadások, megjelent a zenekar javarészt fúvós hangszereken játszik, csak a tagok bohócos, színházi elemekkel színesítik a műsort. Előadásai azt mondják, hogy a köztereket a művészetnek és a közösségi élményekkel tudja megörökíteni, dinamikus előadás a közönséget is bevonva egy igazi utcai fesztiválhangulatot teremtettek.
A spanyol Troula The Hexagonum című előadása minden nap felbukkan majd a Szigeten. A modern világ fejlődésének összes kihívása megelevenedik a zene, az óriásbábok és a pirotechnika igéző méhkasában – megmutatva az emberi cselekedetek hatását a Földre.
A Sétáló Utcaszínházak nemzetközi felhozatalát egy hazai projekt is színesíti. A GENO: Winds and Waves előadás egy vitorlára emlékeztető szerkezet köré épül, amely az alkotók kezei között folyamatosan új formákat, és funkciókat ölt. Az előadásban a közös mozgás és harmónia megteremtése áll a középpontban. Az előadók együtt dolgoznak, hogy a vitorlák lendületes mozdulataiban megmutassák az összhangot, a bizalmat és a közös ritmus erejét. A produkció egy pillanatra kiszakítja a nézőket a mindennapok sodrásából, és egy olyan világba hívja őket, ahol a jelenlét, a könnyedség és az áramlás érzése uralkodik. Meditatív utazás, néző a nézők maguk is részeivé válhatnak a pillanat szépségének.
A Teatro Pavana olyan utcaszínházi társulat, amely nagyméretű, élénk bábfiguráiról, köztük zsiráfokról és papagájokról ismert. Különböző helyszíneken adnak elő sétálós előadásokat, melyekkel egyedi alkotásaikat keltik életre a közönség számára. A Zsiráfok és Papagájok felvonulásában a zsiráfokat szoborszerűnek és nyugodtnak írják le, míg a papagájok színfoltot és élénk mozgást adnak hozzá.
A Duocho magyar–spanyol artista párosa akrobatikussággal és lehengerlő humorral nyűgözi le a közönséget. Patrik, a zsonglőr és artista, valamint Jesús, a temperamentumos akrobata több mint öt éve járják a világot és látványos szaltókkal, kézenállásokkal, pantomimmel és pimasz humorral sodornak magukkal mindenkit.
Az AcroMobil Show veterán kiskocsival gurul végig a Szigeten, körülöttük pörgő buzogányok és karikák repülnek, garantált a nevetés. Céljuk egyszerű: felejthetetlen élményt nyújtani minden generációnak, minden kontinensen.
Az Oakleaf: Explorer/Flower Power előadása vibráló táncos tisztelgés a természet virágzó energiája előtt. Cumbia, salsa és lüktető öröm, nincs olyan láb, ami nem mozdulna meg. A táncosok egyesülnek a természet színeivel, és magukkal sodornak mindenkit egy zabolátlan, ünnepi forgatagban.
Hatalmas buborékok óriási forgatagában is elmerülhetünk a Szigeten, ahol Óriásbuborék Show változatos formájú lebegő alakzatai már messziről hívják a közönséget.