a Budapest SUP Fesztivál
Idén június 28-án, tizedik alkalommal rendezi meg a Kiteline SE hazánk leglátványosabb és legnagyobb SUP-túráját. Ennek során Budapesten hosszában szelik át a Dunán kijelölt részt. A hagyományoknak megfelelően a túra a Római parton kezdődik és Kopaszi-gátnál ér véget. Idén 3db sup deszkát is kisorsolnak a résztvevők között.
Szombaton rendezik a jubileumi Budapest SUP Fesztivált ,
a szervezők várnak mindenkit, aki szívesen megnézné Budapest egy új arcát. A Kiteline SE várja a teljesen kezdőket is, indulás előtt technikai oktatást tartanak mindenkit felkészítve a túrára. 12 év alatt a gyerekeknek a szülővel egy SUP-on kell tartózkodniuk, 12 és 16 év között már mehetnek külön, de még kell a „távfelügyelet” – mondta el a Kiteline SE egyik alapembere és fő szervezője, Duska Várkony.
A szervezők a Római parton, induláskor biztosítanak felszerelést azoknak, akik nem saját eszközzel érkeznek. Három szerencsés pedig saját deszkával tér majd haza, a résztvevők között prémium minőségű RRD SUP -okat sorsolnak ki
„Félnapos programunk keretében végig evezünk egészen a Kopaszi-gátig, ahol a helyi vendéglátósok várják a célba érkezőket. Útközben páratlan szemszögből csodálhatjuk meg a város mindkét oldalát. Megnézzük a hidakat alulról, integetünk a parton sétálóknak, fotósok és videósok megörökítenek a levegőből is. – emelte ki Duska Várkony.
Az elmúlt években már több mint kétezren vettek részt a Budapest SUP Fesztiválon, a túra képei pedig rendszeresen bejárták a hazai sajtót és közösségi médiát. A résztvevők között voltak családok, baráti társaságok, profi sportolók és első SUP-ozók is. A rendezvény különlegessége, hogy egyszerre kínál aktív kikapcsolódást, közösségi élményt és lenyűgöző budapesti panorámát – mindezt a Duna vízéről.
A szervezők célja, hogy a tizedik jubileumi alkalommal minden eddiginél nagyobb felvonulást láthasson Budapest, legalább ötszáz fő részvételével. A színes deszkák, az együtt evező tömeg és a légifelvételek idén is garantáltan bejárják majd a sajtót és a közösségi platformokat.
Regisztráció és további részletek a Budapest SUP honlapján, illetve a Sup Bérbeadás oldalán.