Magyar Református Szeretetszolgálat csapata két tonna humanitárius segélyszállítmánnyal
és vízszivattyúkkal indult útnak Nagyborosnyóra
Céljuk, hogy az árvíz elleni védekezésben segítsék a határontúliakat, és a kitelepített családok élelmezését támogassák. Az önkéntes csapatot követi az MRSZ Kutató-Mentőcsapata is, akik felszerelésükkel szakmai segítséget nyújthatnak a mentésben és kárenyhítésben egyaránt.
További segítség
Az erdélyi árvíz érintettjei számára adománygyűjtést is hirdetett a Szeretetszolgálat.
A heves esőzések és áradások miatt hetek óta súlyos árvízveszély fenyegeti Erdélyt. A parajdi sóbánya megtelt vízzel és a hatalmas vízmennyiség miatt a környék települései is veszélybe kerültek. A Magyar Református Szeretetszolgálat napok óta kapcsolatban áll az Erdélyi Református Egyházkerülettel, hogy szükség esetén a szervezet a segélyszállítmányaival és önkéntes csapatával azonnal el tudjon indulni.
Az áradások mostanra több települést is elöntöttek. Így május 29-én, csütörtökön elindult a Magyar Református Szeretetszolgálat első csapata a Kovászna megyei Nagyborosnyóra. A helyi mentőszervekkel és gyülekezettel együttműködve a Szeretetszolgálat két tonna élelmiszerrel és higiénés termékkel nyújt helyben segítséget az otthonukat elhagyni kényszerülő családok körében. Az Alapítvány már a nagy teljesítményű vízszivattyúkat és tömlőket is eljuttatta a helyszínre, hogy a mentési feladatokban is azonnal segítséget tudjanak nyújtani.
A helyi mentőszervekkel egyeztetve várhatóan hétfőre elvonul az ár, és megkezdődhet a nagyobb volumenű kárenyhítés. Ennek érdekében hétfő hajnalban a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsapatának tagjai a Tiszán inneni Református Egyházkerület önkéntes csapatával együtt indulnak Nagyborosnyóra. A quadok segítenek az elárasztott, nehezen megközelíthető otthonok elérésében, valamint tovább segítenek a házakat elöntő víz szivattyúzásában. A Szeretetszolgálat folyamatos kapcsolatban áll az Erdélyi Református Egyházkerülettel és a helyi gyülekezettel is, szükség esetén további segélyszállítmányok és önkéntes csapatok bevetésére is készen áll a karitatív szervezet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az erdélyi árvízhelyzet miatt országos adománygyűjtést hirdet. Az adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával, az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint banki átutalással az Alapítvány 10702019-85008898-51100005-ös bankszámlaszámán keresztül. (Közlemény: erdélyi árvíz).