50 Szabadságvágy év – Mandoki Soulmates mega koncert
Augusztus 21-én a Budai Vár Szentháromság terén ad megakoncertet a Mandoki Soulmates, „50 év szabadságvágy” mottóval. A nemzetközi világsztárokat felvonultató formáció vezetője, Leslie Mandoki a Petőfi Zenei Díj idei díjazottja, aki öt évtizedes pályafutása során a szabadság és az emberség eszméit hirdette zenében keresztül. A koncert zenei időutazás lesz Mandoki disszidálásától a világhírig, és először hallható élőben új albumuk, A Memory of Our Future több kiemelt darabja is. Az esemény a magyar zene és történelmi emlékezet különleges találkozása lesz.
Június 1 -, az A38 Hajón rendezett 9. Petőfi Zenei Díjátadón a Mandoki Soulmates formációt részesítette kiemelkedő elismerésben a közmédiában: a zenekar elnyerte a Petőfi Zenei Díjat, amelyet Leslie Mandoki, a zenekar vezetője személyesen vett át a helyszínen. Leslie Mandoki a díj átvételekor úgy fogalmazott: „Ez az elismerés hatalmas megtiszteltetés, és azoknak a lelkitársaknak is szól, akikkel együtt álmodtuk meg és játsszuk újra meg újra a szabadságot dallamait.”
Leslie immár több mint öt évtizede írja a szabadság, az emberség és a zenei hitelesség történetét, határokon, műfajokon és generációkon átívelve. Zeneszerző, producer, szövegíró, előadó, a progressszív rock és jazz-rock nemzetközi nagykövete.
Legutóbbi koncertalbumuk, az A Memory of Our Future nem csupán a slágerlistákat hódította meg, de zenei kiáltványként hatott a béke, az emberség és az európai egység melletti elköteleződés hangjaként. A nemzetközi kritika „a humanizmus himnuszának” nevezte, az album több mint egy éve folyamatosan toplisták élén szerepel.
A Mandoki Soulmates idén augusztus 21-én, Budapesten,
a Budai Várban megrendezett megakoncert. A „50 év szabadságvágy” mottóval rendezett zenei esemény a magyar zenei és történelmi emlékezet különleges metszéspontja lesz – ott, ahonnan elindult a Mandoki történetében. A koncert egy időutazás lesz: a Bem Klub falaitól a világ színpadain egészen a Szentháromság térig, ahol a zene is hidat épít múlt és jövő, ember és ember között. A világsztárokat felvonultató formáció élőben játssza el legbb dalait és új lemezének ikonikus tételeit, köztük a „We Stay Loud”, „Blood in the Water” és „A Memory of Our Future” című számokat.
Időpont: 2025. augusztus 21. (csütörtök), 19:00
Helyszín: Budai Vár – Szentháromság tér
Leslie 1975-ben, életét kockáztatva, egy földalatti alagúton keresztül disszidált Nyugatra két barátjával, Szűcs Lászlóval és Csupó Gáborral egy olyan rendszerből, ahol a szabadságot még kimondani sem volt szabad. Édesapja halálos ágyán életrevaló tanácsot adott a fiatal fiú számára: „Fiam, ne álmodd az életed, hanem éld az álmaidat.” Leslie hallgatott édesapja tanácsára, mellette pedig olyan eszmékkel találkozott, amelyek azóta is iránytűként szolgálnak a számára.
Hisz abban, amit Rosa Luxemburg megfogalmazott: „A szabadság mindig a másként gondolkodók szabadsága.” A vélemények sokszínűségét értéknek tartja, ahogyan Voltaire gondolata is tükrözi: „Nem értek egyet Önnel, de az életemet is adnám, hogy elmondhassam.” Leslie osztja Nietzsche és Hannah Arendt meglátását amikor azt fogalmazták meg, hogy „Az igazság csak két különböző szemszögből létezik.”
Mert az igazság nem létezik őszinte párbeszéd nélkül.
Zenei lázadását a világ legnagyobb színpadai fogadták be. Mindig is hídépítőként tekintett önmagára, és lelkitársaira, hiszen ott is hidat építenek, ahol a gyűlölet már a pilléreket is elmosta.
Több mint négy évtizede, a festői Starnbergi-tó partján, Tutzingban alapította meg a híres Red Rock Studio-ját, amely a világ egyik legnagyobb és legkorszerűbb zenei alkotóműhelye. Több mint 72 aranylemez és számos platinalemez született itt, de a legnagyobb érték mégis abban a zenei és emberi küldetésben rejlik, amit Leslie Mandoki magyarként világszinten képvisel.
Több mint harminc éve alapította meg legendás formációját, a Mandoki Soulmates-t,
egy különleges zenészközösséget, amiért neveznek „a zenekarvezetők zenekarának”. Olyan ikonok dolgoztak vele együtt, mint Ian Anderson (Jethro Tull), Jack Bruce (Cream), Steve Lukather (Toto), Chaka Khan, Bobby Kimball (Toto), Al Di Meola, Richard Bona, John Helliwell (Supertramp) és még sokan mások.
Munkásságát számtalan rangos díj és elismerés övezi. A teljesség igénye nélkül, íme néhány ezek közül: a Kossuth-díj, amely Magyarország legrangosabb állami művészeti kitüntetése; a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, amely kiemelkedő nemzeti és nemzetközi teljesítmény elismerése; a Bajor Becsületrend, amely a bajor állam kitüntetése; a Fonogram / Magyar Zenei Díj, amely a hazai zenei élet meghatározó szakmai elismerése; a Bajor Európa Medália, amelyet a bajor külügyminisztérium ítél oda az európai értékek szolgálatáért, az Izraeli-egyiptomi békedíj, amely a nemzetközi béke és együttműködés előmozdításáért jár; továbbá kitüntetést Henry Kissingertől a kommunizmus elleni bátor kiállásáért; és ebben az évben a zenetörténelem legnagyobbjai közé került: a Rock and Roll Hall of Fame falai között ünnepelték a munkásságát.