A III. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál lengyel, olasz és magyar művészek koncertjével és ősbemutatókkal zárul
by Szendi Horváth Éva
A Liszt Ferenchez is sok szálon kötődő Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban három hangversennyel zárul az Orgonafesztivál. A májusban indult, Budapesten ingyenesen látogatható fesztivál a nemzetközi orgonaművészet kiemelkedő eseményévé vált.
Június 22-én a világhírű varsói orgonaprofesszor, Jan Bokszczanin ad koncertet, majd június 25-én a Római Portugál Nemzeti Templom orgonaművésze és zeneigazgatója Giampaolo di Rosa hozza el az olasz derű és szenvedély hangjait. Végül a fesztivál június 29-én a művészeti vezető-fesztiválalapító Mészáros Zsolt Máté és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus közös hangversenyével, ősbemutatókkal zárul.
Az eddigi hangversenyek iránt idén is hatalmas érdeklődés mutatkozott. A templom kivételes akusztikája és az ország egyik legkiválóbb koncertorgonája nemcsak a közönséget, hanem az előadókat is lenyűgözte. A fesztivál egyik csúcspontja Eötvös Péter E-C-H-O című művének templomi bemutatója volt, amelyet a világhírű trombitaművész, Boldoczki Gábor adott elő Mészáros Zsolt Máté orgonaművésszel közösen. A darabot szűnni nem akaró taps követte, a közönség soraiban jelen volt a zeneszerző özvegye, Mezei Mária is. Idén először Budakeszi is csatlakozott a fesztiválhoz. A római katolikus templomban rendezett koncert teltház előtt zajlott. A fellépő Marek Stefański lengyel orgonaművész feleségével adott hangversenye és azt követő frappáns megjegyzése egyaránt nagy sikert aratott: „A magyar-lengyel barátságot sokan emlegették ma. Én szeretném megerősíteni, hogy a lengyel-magyar barátság is létezik és fontos számunkra.”
Mészáros Zsolt Máté, a fesztivál művészeti vezetője így foglalta össze a rendezvénysorozat lényegét: „Ez a fesztivál nem csupán zenei események sorozata, hanem egy találkozási pont, ahol a zene kapcsolatot teremt emberek és nemzetek között: ahol barátságok születnek.”
A záróhét három koncertje ezt a szellemiséget viszi tovább. Június 22-én a Varsói Chopin Egyetem professzora, Jan Bokszczanin ad koncertet.
Június 25-én a Rómából érkező Giampaolo di Rosa orgonaművész hozza el az igazi olasz életérzést, a fesztivál zárókoncertjén, június 29-én pedig Mészáros Zsolt Máté és Magyarország egyetlen professzionális nőikara, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus lépnek fel, kortárs magyar zeneszerzők Liszt Ferenc tiszteletére írt műveivel és Hans Koessler ritkán hallható f-moll miséjével.
„Minden közreműködő orgonaművészt arra kértem, hogy programján keresztül mutassa be saját nemzeti zenekultúráját és legalább egy olyan magyar művet is válasszon, amely rámutat közös kulturális értékeinkre. Művészeti vezetőként a legfontosabb célkitűzésem az orgonazene és a magyar zenekultúra széleskörű megismertetése és népszerűsítése, ezért – hagyományteremtő szándékkal – először szervezünk kortárs hangversenyt, amelyre felkérésemre Fekete Gyula, Molnár Viktor és Virágh András Gábor zeneszerzők komponáltak új műveket. A kompozíciók Liszt Ferenc tiszteletére íródtak megidézve szellemiségét, gondolkodásmódját, zeneszerzői stílusát. Ez a különleges eseménnyel zárul a fesztivál.” – nyilatkozta a zeneigazgató.
További információ: http://www.zsoltmatemeszaros.com/budapestinemzetkoziorgonafesztival2025
A fesztivál következő programjai:
2025.június 22. (vasárnap) 19:30 – Jan Bokszczanin (PL) orgonahangversenye
Felix Mendelssohn-Barholdy: B-dúr orgonaszonáta, op. 65, no. 4.
Johann Sebastian Bach (1685-1750): „Die Seele ruht in Jesu Haenden” – ária a BWV 127-es kantátából (Albert van der Hoeven átirata)
Kodály Zoltán (1882-1967): Epigrammák – 1, 2, 3, 5
Karol Szymanowski (1882-1937): b-moll etűd (Alistair Wightman átirata)
Marian Sawa (1937-2005): Íme a keresztnek fája (Ecce lignum crucis)
Felix Borowski (1872-1956): Ima
Mieczyslaw Surzynski (1866-1924): Improvizáció egy lengyel egyházi ének dallamára, op. 38
2025.június 25. (szerda) 19:30 – Giampaolo di Rosa (IT) orgonahangversenye
Domenico Scarlatti (1685-1757): 5 szonáta – K 159, K 1, K 11, K 146, K 492
Johann Sebastian Bach (1685-1750): C-dúr concerto “Grosso mogul” Antonio Vivaldi nyomán, BWV 594
Liszt Ferenc (1811-1886): B-A-C-H fantázia és fúga (Giampaolo di Rosa átirata)
Vincenzo Petrali (1832-1889): Andante
Giampaolo Di Rosa: Improvizáció adott témákra
20025.június 29. (vasárnap) 19:30 – Mészáros Zsolt Máté és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus hangversenye
Fekete Gyula: Omaggio a F. Liszt
Fekete Gyula: Pensieroso
Molnár Viktor: Aequinoctium vernum
Gárdonyi Zsolt: Hommage à F. Liszt
Virágh András Gábor: Faust
Hans Koessler: f-moll mise (Kyrie–Gloria–Sanctus–Benedictus–Agnus Dei)