Rényi Ádám voltaképpen 15 évig küzdött azért, hogy könyvet írhasson Szirtes Tamásról
Telt-múlt az idő és sok-sok beszélgetés után a Madách Színház igazgatójának megjött a kedve ahhoz, hogy a kötet megjelenjen.
Az Ő, Szirtes Tamás egy kortalan, örök kíváncsi fiatalemberről szól. Életmese, színháztörténet és anekdotatár, inspirációs napló, vezetői kézikönyv.
Szirtes Tamás Kossuth-díjas rendező, a Madách Színház igazgatója, a teremtés és a történetmesélés mestere a színház és a saját világáról, sikerekről és bukásokról, életről, társakról és magányról mesél…
Az Ő, Szirtes Tamás fülszövege:
A Kossuth-díjas rendező, a Madách Színház igazgatója ebben a különleges kötetben mást sem tesz, mint mesél. Mesél mesterekről és tanítványokról, a legnagyobb színészlegendákról, a hazai modern zenés színház kezdeteiről és mindennapjairól. Mesél a színházcsinálásról, fél évszázadot átölelő és ma is tovább ívelő rendezői pályájáról, útkeresésről és megérkezésről; mesél kora és korunk Magyarországáról. Megismerhetjük világlátását, átélhetjük teremtő szenvedélyét, megosztja beszélgetőpartnerével meggyőződéseit és persze kételyeit is. Olvashatunk célokról, sikerekről, vezetésről, tehetségről, kudarcokról, örömről és bánatról is.
Egy könyv tele tisztelettel, humorral, iróniával és öniróniával, színházi anekdotákkal egy mindig önazonos és örökké kíváncsi alkotótól. A történetmesélés nagymesterét, Szirtes Tamást Rényi Ádám faggatta közel egy teljes éven át, hogy az olvasó számára betekintést szerezzen egy páratlanul izgalmas élet színfalai mögé.
A szerző előszava:
A 2000-es évek második felében ismertem meg személyesen Szirtes Tamást. Akkoriban szerepet vállalt egy tévés tehetségkutató műsorban, én pedig a tévécsatorna munkatársaként dolgozhattam vele. A közös munka során, az együtt töltött idő alatt éreztem, hogy az a típusú ember, akinek jó a közelében lenni. Akinek páratlan műveltsége, szabad, alkotó szelleme, barátságos lénye beragyogja a környezetét. Persze akkorra én már a zenés színház világa felé is nyitott színházrajongóként, műkedvelő kritikusként számos rendezését láttam. Prózait és zenéset, kis- és nagyszínpadit egyaránt. Egyik első színházi élményem, amire ma is emlékszem, a Kean, a színész volt Haumann Péterrel a főszerepben, valamikor az 1980-as évek második felében, és a mai napig szívesen idézem fel azt a legendás Cabaret-előadást, amelyben Paudits Béla, Psota Irén, Garas Dezső, Básti Juli és Für Anikó remekelt. Színházi szocializációmnak, talán véletlenül, talán nem, fontos alakja lett ő.
Az elmúlt közel húsz évben megmaradt közöttünk a kapcsolat, és úgy alakult, hogy sokat beszélgettünk. Főként én kérdeztem őt, de olyan is történt, hogy neki voltak kérdései hozzám. Inspirált az a szenvedély, az az elhivatottság, az a kíváncsiság, ami alkotóként és színházigazgatóként jellemzi. Beszélgetéseink során egyre élesebben fogalmazódott meg bennem, hogy Szirtes Tamás színházi tudásával, filozófiájával, ismereteivel, gondolataival és személyes élményeivel a magyar színházi világról, amelynek több mint félszázada egyre fontosabb szereplője és alakítója, egyszerűen nem teheti meg, hogy mindezt megtartja magának. Nem egyszer szembesítettem ezzel a meggyőződésemmel, ő pedig a rá jellemző udvariassággal, mosolyogva csúszott ki a kezeim közül újra és újra. Szinte észre sem vettem, és már rég másról beszélgettünk. De a gondolat nem hagyott nyugodni. Időről időre szóba hoztam a dolgot, és felvetettem neki, hogy készüljön róla egy könyv. Őszintén szólva csodálkoztam is, hogy korábban ilyen nem született.
Túl többkörnyi kedves hümmögésén, mentő ötletem támadt. Azt javasoltam neki, hogy csak beszélgessünk úgy, ahogy szoktunk, én talán többet kérdezek majd, és ott lesz velünk egy diktafon is, írok ebből egy szöveget, amire ő simán mondhatja, hogy nem kell. Hogy mégse legyen könyv. Gondoltam, ha hosszú órákat, összességében napokat beszélgethetek Szirtes Tamással „feleslegesen”, az nekem már megéri. És ha végül mégis lesz könyv, az a bónusz.
Az elmúlt egy évben gyakran felkerestem az Erzsébet körútra néző igazgatói szobájában, faggattam és hallgattam őt, beszöktem a próbákra, néztem számos előadást, figyeltem, hogyan dolgozik, hogyan működik, hogyan él a Madách Színházban, amely több mint öt évtizede a munkahelye. Beszélgettünk a színház és az élet nagy kérdéseiről, tanítókról, tanítványokról, színészekről, szomorú és vidám dolgokról. Sokat nevettünk, és sokszor elgondolkodtunk. Volt, hogy éreztem, kész válasza van néhány kérdésemre, de nem egyszer sikerült olyanról faggatnom, amin töprengenie kellett, és talán néha arról is beszélt, vagy legalábbis szeretném ezt hinni, amiről másnak korábban nem. Sokat megtudtam ezekből a találkozásokból. És közel sem csak a színházról. Tanultam tőle az álmok megvalósíthatóságáról, az önreflexió fontosságáról, de még a szerelem mindenhatóságáról is. Lenyűgözött csillapíthatatlan tudásvágyával, legyőzhetetlen, újító szellemével, kedves bölcsességével. Régóta tiszteltem és kedveltem, de mire ez a könyv elkészült, azt hiszem, megszerettem őt. Hálás vagyok neki, hogy bőséggel adott az idejéből és a figyelméből. Ezzel a legtöbbet adta, amit egy mester, egy barát adhat.
Amint látható, a könyv végül elkészült. Remélem, sikerült jól átadnom, amit elmondott nekem. Ő, Szirtes Tamás.
Idézetek a könyvből
„Az embereket a jóra kell emlékeztetni és nevelni.”
„Az emberek szívesen látják jobbnak magukat, mint amilyenek, és köszönik szépen, ha kapnak happy endet.”
„Tudom, mekkora érték mások szeretete.”
„Mindig jobb tanítvány voltam, mint tanár.”
„A tanítás egyben példamutatás.”
„Egy jó beszélgetésben az ember folyamatosan ad is, és kap is.”
„Szemben a film iparszerűségével, ahol a gyártási rend, a határidők, a költségek, az előállítás, az ipar mindent felülír, a színházban csodálatos szabadság van.”
„Egyszerre zajlott a gyerekeim kiskora és az én Madách színházbeli „kiskorom”.
„Bevallom őszintén, nem tudom, mennyi munkát végeztem akkor a családban. Remélem, eleget… Mégis azt hiszem, nem voltam igazán jó apa, talán a saját apaképem hiánya miatt.”
„Folyamatosan arra buzdítottam a színésznövendékeimet, hogy színész szemmel nézzék az életet. Ettől aztán az élet is egészen átalakul körülötted. Elég, ha csak megfigyelsz valakit az utcán, és talán szerep lesz belőle.”
„A legenda örök, akárcsak a magatartásminta, amit felmutat. Az emberek ezeket a kapaszkodókat a mítoszok által teremtették meg maguknak. A vonzódásunk a mesék iránt ősi, genetikus és szenvedélyes. A néző valójában a meséért jön a színházba.”
„Megsértődni nem tehetséges dolog.”
„Sem a kudarcnál nem szabad megállni, sem a sikernél. Tudni kell azt is, hogy a tegnapi siker nem garancia a holnapira.”
„Ha egy külföldinek arról kellene beszélnem, mit jelent számomra, hogy magyar színházi rendező vagyok, elsősorban a magyar irodalomról beszélnék. Személyes viszonyom a drámákkal a magyar költészettel kezdődött.”
„Bár a mulandóság ott lebeg valamennyiünk szeme előtt, mégis mindenki azt hiszi, hogy ő nem hal meg, csak a többiek. Természetesen én is szentül hiszem, hogy nálam törik meg a sor.”
„Talán rajongó természetem is segített, hogy felismertem a találkozásokban rejlő lehetőséget. Nagy adománynak érzem a természettől, ha az ember képes rajongani. Azok, akik erre nem képesek, jelentős dologokról maradnak le.”
