A Nap Kiadó Álarcok sorozatának részeként megjelent Raduly József: A cigánykunyhóból Hollywoodig című könyve
by Szendi Horváth Éva
Különleges sors – különleges személyiség – különös könyv. Raduly József a 100 Tagú Cigányzenekar vezetőjeként lett országosan ismert közéleti személyiség, a cigányság talán legismertebb szószólója. Miért éppen ő? Azért, mert a szinte kilátástalan nyomorúságban éppen úgy volt része, mint muzsikusként, „úri-cigányként” a jólétben. De mégsem a vele született zenei tehetség röpítette magasra, nem zenészként vált értelmiségivé. Tanulmányainak, számos diplomájának köszönhetően igazi magasságokba jutott. Ám sohasem felejtette el azt a mélységes szegénységet, ahonnan indult, ezért vállalta a cigányság politikai képviseletét. Az az álma, hogy hozzá hasonlóan minden törekvő, rátermett cigány fiatal sikeres ember lehessen.
Ez a cél vezérelte akkor is, amikor megírta ezt a könyvet. Amikor eredményeiről ír, az nem dicsekvés. A sikerre, társadalmi emelkedésre vágyó cigány fiataloknak saját sorsát megmutatva akar példát mutatni. Ezért mondja el, hogy igazság lehet a meséből. A legkisebb fiú meghódíthatja a világot, legalábbis azt a részét, amelynek betöltésére a tehetsége feljogosítja. Mi kell ehhez? Képesség, munka, tisztesség. Ráadásul méltóság önmaga, a cigánysága vállalásában, és alázat a feladatai iránt. Ő ezt az utat járta, és ezen ért célba.
Raduly József ebben a kötetben nemcsak a maga, sokszor valóban mesébe illő életútját mutatja be, hanem közreadja e nehéz, olykor tragikus sorsú nemzeti kisebbségről szóló írásait. (Ő maga a cigány szót szívesebben használja, mint a kilencvenes évektől elterjedt roma kifejezést.) Mindez nemcsak saját közösségének szól, a többségi társadalomnak, a „gádzsóknak” is. Mert mindnyájunknak tudnunk kell: a cigányság sorsa nemcsak nekik fontos, hanem össztársadalmi, nemzeti ügy.
NAP KIADÓ
A BM és az SZPMA támogatásával.