-musicalfesztivál-
A Tesla Dél-Koreában ünnepelheti a jubileumi, 100. előadását
Nikola Tesla, aki régiónk szülötte, s köztudottan magyar felmenőkkel is rendelkezett, kétségtelenül minden idők egyik legkitűnőbb lángelméje. A TBG Production gondolt egy merészet s 2019-ben úgy döntött, musicalt készít a nagy tudós-feltaláló kalandos életútjáról.
A „Nikola Tesla – Végtelen energia” előkészületeit is hatalmas érdeklődés kísérte, a bemutató 2020 februárjában zajos sikert aratott, olyannyira, hogy premier hétvégéjére az évad végéig meghirdetett 16 előadásra az összes – több mint 11 000(!) – belépő elfogyott. Azután a premierhétvégét követően 10 nappal beköszöntött a covid rémuralma, ami nyilvánvalóan megtörte a produkció karrierívét.
Idén azonban az alkotók és közreműködő kiváló előadó- és táncművészek nagy örömére a nehézségek ellenére sikerült az igazi áttörés a nemzetközi porondon is: a Tesla első magyar előadásként 2025 júniusára meghívást kapott Ázsia legjelentősebb musicalfesztiváljára, a DIMF-re, s nem kevesebb, mint 10 alkalommal lesz látható a Deagu-i Operaház nagyszínpadán. Ráadásul a sors úgy hozta, hogy a kinti nyitógála egyben jeles jubileumot is jelent – éppen századszor léphet közönség elé!
A TBG és az általa felkért alkotók feltett szándéka volt, hogy végre hosszú évtizedek után teremtsenek egy olyan produkciót, mely Magyarországról indulva is számottevő nemzetközi sikereket tud felmutatni. Ezzel a meghívással egy álom teljesült, s külön kiemelendő, hogy mindez a független színházi szféra soraiból, fenntartói támogatás nélkül valósulhatott meg!
Ám mielőtt útra kelne Dél-Koreába a szereplőgárda, május 15-én és 16-án Budapesten, a Kőrösi Kulturális Központban a hazai musicalrajongók is részesei lehettek az élménynek.
Alkotók, akik fémjelzik a produkciót: Sebestyén Áron fonogram díjas zeneszerző, Egressy Zoltán író, a mára Kossuth díjas Müller Péter Sziámi dalszövegíró egyben dramaturg.
Valamint Szabó Anikó koreográfus, Kiss Márk jelmeztervező, Kiss Jenő és a Forward Productions csapata, akik a LED animációk kreatívjaiért feleltek, és nem utolsó sorban Radó Denise rendező.
Kreatív ötletgazda, librettó: Vona Tibor.