Go-Jo először Magyarországon – A Milkshake Man felrázza az A38 Hajót is

Go-Jo Magyarországon
WCS Hirdetés
Web Creator Studi

Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismerté.

A közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze. 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man című őrült dalával képviseli majd hazáját. Go-Jo egy igazán sokoldalú jelenség, akit szeptember 19-én először hallhatunk Budapesten, az A38 Hajón.

A karizmatikus zenész egyszerre képes gitározni és egykerekűzni és ez csak egy, a számos tehetsége közül. A Go-Jo Marty Zambotto, feltörekvő ausztrál popsztár szólóprojektje, aki egy távoli ausztrál faluban nőtt fel, ahol gyakran folyóvíz vagy áram sem volt. Innen ered természet iránti szeretete, kreativitása és DIY megközelítése is: gyerekként a szülei lemezeire táncolt és énekelt, majd 13 évesen szintén zenész édesanyjától megkapta első gitárját. Kezdetben másoknak írt dalokat, majd megtalálva a saját hangját szólóprojektbe kezdett.

Go-Jo Magyarországon

Ami Go-Jo-t megkülönbözteti a többi művésztől, az a hihetetlen képessége, hogy művészként írjon, producerkedjen, rögzítsen, keverjen, mastereljen és előadjon. Miközben szinte veleszületett érzéke van a rajongókkal való kapcsolatteremtéshez, a szórakoztatáshoz és a közönséggel való kommunikációhoz online és offline is. A bevált módok helyett szívesen gondolkozik a dobozon kívül, folyamatosan keresi az új utakat, hogyan juthat el fülbemászó dalaival és magával ragadó személyiségével az emberekhez.

Ez jól látszik a közösségi média felületein is, hiszen TikTok-on, YouTube-on és Instagramon több mint 1,4 millióan követik. 2023-ban Go-Jo volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó a világon. Mrs. Hollywood című slágerét 60 millióan streamelték és több mint egy milliárdos nézettséget gyűjtött a különböző platformokon, legutóbbi nagy dobása pedig a Milkshake Man volt, amellyel Ausztráliát képviseli majd az Eurovízión.

Go-Jo turnézott már Ausztráliában, Európában, az Egyesült Államokban és Délkelet-Ázsiában, ősszel pedig végre a magyar rajongók is megismerhetik szeptember 19-én, az A38 Hajón.

A koncertre a jegyértékesítés április 25-én indult a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

Facebook

Home

Hirdetések
Ön is hirdethet a Pesti Divatban
FAP Hirdetés
Fine-Art-Photo